VILÁGPREMIER! MAGYARUL OLVASHATÓ ELŐSZÖR!
Amikor egy világhírű képzőművész egyik alkotásáról kiderül, hogy emberi csontot is tartalmaz, három ember élete végzetesen összefonódik a titkok és hazugságok hálójában.
A nem nemet jelent.
Írország az 1980-as évek második felében. A lakosságot recesszió sújtja, az egyre növekvő munkanélküliség következtében sokan elhagyják a hazájukat. A tinédzserek egy része a sportban látja a kitörési lehetőséget, és többen is próbálnak bekerülni a jónevű Highfield gimnáziumba, melynek legendás úszótanára, Maurice McQueen egyenesen a legnagyobb világversenyekre neveli ki a tehetségeket. A nemzetközi sikerek mellett arról viszont már mindenki mélyen hallgat, hogy McQueen az edzések után nem egy lányt szexuális együttlétre kényszerít.
Amikor meghívást kaptam az Ausztrál Krimiírók Társaságának fesztiváljára a helyi Orient Expressz, a Ghan fedélzetére, reménykedtem benne, hogy az utazás némi inspirációval szolgál majd a következő könyvemhez. Ezúttal regényt akartam írni - elég volt az egymást gyilkoló hús-vér emberekből. Sejthetitek, hogy nem így sült el a dolog.
New York állam északi részén található a Dutchman’s Creek, amely az Ashokan-víztározóból ered. A meredek partú, gyors sodrású folyó a remek horgászat mellett azonban ígér valami mást is, ami túl fantasztikus ahhoz, hogy igaz legyen.
Képes lennél megölni valakit, hogy megmentsd, akit szeretsz?
Egy új app, az Édes vagy Pikáns őrült sebességgel hódítja meg a világot. Válságba jutott pároknak nyújt segítséget: eleinte romantikus jellegű, majd később tabunak számító kihívások elé állítja a feleket, melyek teljesítésével ismét visszatalálhatnak egymáshoz. Abby és Brendan Hollander számára azonban az alkalmazás letöltése életre-halálra menő, veszélyes játékot eredményez. Elérkezik ugyanis a pillanat, amikor az elvégzendő feladatok mindennél kockázatosabbá és baljósabbá válnak, végül pedig a csábítás és erőszak szövevényes hálójába vezetnek.
A doboz tartalma:
EndymionEndymion felemelkedése
Elérkezett a végső leszámolás napja. Az egyház meghirdeti mindent eldöntő, népirtással fenyegető keresztes hadjáratát, amely végérvényesen rabszolgasorba döntheti az emberiséget. A világ túlfelén közben felnő egy új messiás, aki a rejtélyes Idegenek szárnyai alatt szokatlan képességekre tesz szert. A messiás neve: Aenea.
Kétszázhetvennégy év telt el a Világháló bukása óta, az univerzumban teljes a káosz. A Hegemónia széthullott darabjait a hamvaiból feltámadó katolikus egyház és hadserege fogja össze a halhatatlanság valóra váltásának révén.
Raul Endymion, az egykori pásztor és elítélt gyilkos akaratán kívül sakkfigurává válik egy olyan kozmikus játszmában, amely az emberiség sorsát hivatott eldönteni. Endymiont az új messiás, egy tizenkét éves kislány testőrévé nevezik ki, és miután egy kék bőrű android is melléjük szegődik, hárman hosszú, veszedelmes és kalandokkal teli útra kelnek az időn, a téren és a valóság szövetén át. Azonban a gyermeket a rejtélyes Shrike – szörnyeteg, gyilkológép, bosszúálló angyal – is követi a 32. századba. Endymionra hárul a feladat, hogy megmentse a kislányt az életére törő hatalmaktól. Vajon sikerül-e eljuttatni mindenkihez a Tanítómester üzenetét, és ezáltal megváltoztatni a világot… és vajon felkészült-e rá az emberiség?
ÉLDEKORÁLT KIADÁS!
Emily Wilde nagyszerű tudós, aki nemrég írta meg a világ első átfogó tündérenciklopédiáját. Kalandjai során a rejtettek számos titkára fényt derített, mint ahogy tudóstársát és korábbi riválisát, Wendell Bamblebyt is leleplezte.
A nagy sikerű Ragyogás folytatása lenyűgöző történet szövetségről és önfeláldozásról
Bast-Haradis hatalomvágyó árnyékkirálynéja gonosz erőt szabadított a világra. A fia, Brishen, a kai királyi család fiatalabbik hercege, hirtelen azzal szembesül, hogy ő lett a démonok által fenyegetett és a pusztulás szélén álló királyság uralkodója. A feleségének, Ildikónak el kell döntenie, hogy lemond-e Brishenről, akit teljes szívéből szeret, cserébe azért, hogy a férfi megtarthassa a trónt.
Nemrégiben még csóró egyetemista voltam. Most meg úgy tűnik, hogy én vagyok a Fényhozó, akinek az a sorsa, hogy a démonvilág királynőjeként uralkodjon.
Egy riválisom is akad: Orion, a Káosz Ura. Bonyolítja a dolgokat, hogy teljesen odavagyunk egymás testéért. Annak ellenére is, hogy ő megesküdött, hogy meg fog ölni engem.
Megérkezett Laura Thalassa új boszorkányos fantasyja, mely Az Alkusz-sorozat világában játszódik!
Jöjj hozzám, Császárné...
A húsz éves Selene Bowers kétségbeesetten reméli, hogy bejut a Henbane-re, a különleges intézménybe, melyet fiatal boszorkányok számára alapítottak. A felvételi kritériumok egyike a természetfeletti erejével való kapcsolódás egy vadkalandon keresztül, ezért a lány egy utazást foglal Dél-Amerikába. Amikor egy gonosz erő célba veszi a repülőjét az égen, a különleges képessége életre kel, hogy megmentse, ám cserébe borzalmas árat követel: az emlékeit.
A Hatalmas kis hazugságok és az Evelyn Hugo hét férje találkozik ebben a lebilincselő drámában, mely a női barátságok toxikus oldalát mutatja be Hongkong leggazdagabb szereplőin keresztül, ahol mindenki súlyos titkokat őriz, és néhányan ölni is képesek azért, hogy ne derüljön fény rájuk.
Ha találkozol vele, te leszel a következő.
1997 júliusa. April és Eddie friss házasokként egy üdülővárosba tartanak nászútra. Éjszaka rossz helyen kanyarodnak le az autópályáról, és a néptelen fasoron megpillantanak egy stoppos lányt. Csak azután veszik észre a kabátja alól csöpögő vért, hogy már beszállt a kocsijukba. Pár pillanattal később vészesen közelítő fényszórókra lesznek figyelmesek maguk mögött, és a lány elhaló hangjára: Sajnálom! Jön! Sikerül lehagyni az üldözőjüket, azonban mire beérnek utasukkal a legközelebbi kórházba, az meghal.
Azt beszélik, hogy a Flores család megsértette a régi isteneket, ezért megátkozták őket. A család nőtagjai azóta egy csipetnyi varázserővel rendelkeznek.
Sage Flores attól a pillanattól fogva menekül a családja és az „adottsága” elől, hogy a kisebbik húga, Sky meghalt. Ám nyolc évvel a tragédia után mégis kénytelen visszatérni a szülővárosába. Úgy megy vissza dolgozni a korábbi munkahelyére, mintha belebújna egy régi, kényelmes pulóverbe, és arra használja képességét a Cranberryi Rózsa Vállalatnál, hogy beszélgessen a növényekkel, valamint felfedezze a környéken élő különleges példányokat.
SÁRGA ÉLFESTETT KIADÁS
Mi lenne, ha egy apró kívánságod mindent megváltoztatna?
Egy fiatal nő az összetört szívére keres gyógyírt ebben a szeszélyes, barátokból-szerelmesek románcban, ám váratlanul egy olyan alternatív világban ébred, ahol nem csak az exe az egyetlen, aki eltűnt az életéből.
A Harvard elismert asztrofizikusának és a Földönkívüli bestsellerszerzőjének legújabb könyve arról szól, hogy miért kulcsfontosságú az emberiség túlélése szempontjából, hogy csillagközi civilizációvá váljunk, és azt is részletesen kifejti, hogyan hódíthatnánk meg a világűrt.
A hetvenes évek egyik legkiválóbb, legnagyobb sikerű, ám mára méltatlanul elfeledett horrorregénye – egyszerre tiszteleg Shirley Jackson A sorsolás című novellája előtt, és előlegezi meg a Hasznos Holmikat Stephen Kingtől.
Újabb 21, magyarul eddig kiadatlan novella a tudományos-fantasztikus irodalom kultikus szerzőjétől
Egy kakukkosóra, ami feldúlja egy család életét. Egy különös találmány, amely életre kelt tárgyakat, például egy pár ócska cipőt. Egy alternatív valóság, amiben a pillangók okozzák az emberiség végét. Egy feltérképezetlen bolygó, ahol jó lenne letelepedni, még ha ennek súlyos ára is van.
1976-ban Dana arról álmodik, hogy író lesz.1815-ben viszont rabszolgaként bánnak vele.
Amikor Dana és Rufus először találkoznak egymással egy marylandi ültetvény mellett, a fiú épp a folyó vizében fuldoklik. Dana megmenti őt – majd megteszi később újra és újra.
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy kazamatában fogom énekelni magamnak, hogy „Boldog szülinapot!”. De ez történik akkor, ha egy bűnösen szexi démon jelenik meg egy koktélbárban, akit ráadásul a Káosz Urának hívnak, és összetéveszt engem egy szukkubusszal.
Szóval, boldog szülinapot nekem!
Persze belátta, hogy halandó vagyok, amikor megkóstolta a vérem. Én pedig rájöttem, hogy van bennünk valami közös: mindketten bosszúra szomjazunk. Úgyhogy egyezséget kötöttünk: én a tiltott városban maradhatok, hogy megkeressem anyám gyilkosát, cserébe őt hozzásegítem a bosszújához. Ehhez nem kell mást tennem, mint eljátszani a szexi szukkubuszt. Egy probléma van csak: ő a legfőbb gyanúsítottam anyám ügyében.
Egy értéktelen herceg
A kai herceg, Brishen Khaskem, már régen beletörődött abba, hogy az apja után a bátyja fogja megörökölni a többszörösen biztosított trónt, és ő csupán egy lényegtelen tartalék. Amikor az emberek által lakott Gauri Királyság és a kaiok által lakott Bast-Haradis-i Királyság politikai és kereskedelmi szövetséget köt egymással, Brishennek feleségül kell vennie egy gauri nőt, hogy megpecsételjék a megállapodást. A kötelességtudó Brishen beleegyezik a házasságba, és rájön, hogy a menyasszonya épp olyan csúnya, mint amilyenre számított, és sokkal gyönyörűbb annál, mint ahogy elképzelte.
Aki ezt a műfajt tisztességesen műveli, annak követnie kell a szabályokat, hogy az igazságot mindenki számára elérhetővé tegye – akármilyen ügyesen álcázza is hazugság.
Július negyediki hétvége a tiszteletreméltó West Heart vadászklubban. Az első esti koktélozásra még csak néhány vendég jelenik meg: a klub elnöke, a pénztáros a terhes feleségével, a kotnyeles iskolásfiú, a gyászoló apa, a szófukar gondnok, a leendő klubtag, a magánnyomozó…