Ezen a nyáron végre betartják, amit ígértek egymásnak.Ezen a nyáron nem engednek a kísértésnek.Ez a nyár más lesz.
Lucy minden évben elutazik Prince Edward-szigetére a legjobb barátnőjével, Bridgettel, hogy mélyet szippantson a friss tengerparti levegőből, annyi osztrigát egyen, amennyit csak bír, és újra belekóstolhasson kedvenc borába. Itt találkozik egy vonzó helybélivel, Felixszel, akivel a tengerparton, a magasló vörös sziklák és aranyló napsugarak alatt teljesen egymásba habarodnak. Kettejük között csak úgy izzik a levegő, ám amint Lucy megtudja, hogy a srác nem más, mint Bridget öccse, megfogadják, hogy sosem ismétlik meg azt a fülledt éjszakát.
Caplan, a suli legnépszerűbb sráca és a könyvmoly Mina harmadik óta valószínűtlen lelki társak. Egymás szomszédaiként nőttek fel a michigani Two Docks egyik zsákutcájában, és mivel mindkettejüket egyedülálló édesanya nevelte, barátságuk a gimi társadalmi kasztjain felül áll.
Mina az évfolyamelső, a családja pedig elvárja tőle, hogy felmenőit követve a Yale-en folytassa tanulmányait; Caplan ezzel szemben nevetve hallgatja a szalagavató bálkirályára vonatkozó jóslatokat, valamint igyekszik lerázni magáról a félelmet, hogy a gimiben elérte a csúcsot, és innen már csak lefelé vezet az út.
A 77 éves Jenny Quinnt nem vezérelték nagy célok az életben. Boldog házasságára a legbüszkébb, férjével hamarosan a gyémántlakodalmukat ünneplik; minden más apróbb sikerét pedig a sütés iránti szeretetének köszönheti. Ezért saját magát is meglepi, amikor jelentkezik a nagy népszerűségnek örvendő Ki mit süt? nevű televíziós műsorba, ugyanis ez az első dolog, amit hosszú idő után csak magáért tesz. Még nagyobb meglepetésére beválogatják az új évad nyolc versenyzője közé.
Emily Wilde egész életében a tündéreket kutatta. Elismert drüadológusként a szerzetek több száz faját dokumentálta a tündérenciklopédiájában, majd megrajzolta a különböző birodalmak térképeit. Most élete legveszélyesebb tudományos munkája előtt áll: annak a királyságnak a belső működését szeretné tanulmányozni, amelynek ő maga a királynője.
Ha elvesznek tőled mindent,amit szerettél,mi marad, amiért harcba szállnál?
Amikor felvirrad az Éhezők Viadala ötvenedik sorsolásának napja, Panem körzeteiben eluralkodik a rettegés. Ebben az évben kerül sor ugyanis a második Nagy Mészárlásra, amelyben a fiatalok szokásos létszámának kétszeresét sorsolják ki és ragadják el az otthonából.
A World Fantasy- és Shirley Jackson-díjakra jelölt antológia második kötete ismét széles körű és különleges horrorválogatás, mely országok határait átlépve feszegeti a zsáner kereteit.
Egy befolyásos görög család hátborzongató hagyományokat őriz; egy észt falu gabonaszárítója rettenetesebb tragédiát rejt a vártnál; egy francia kislány megégeti magát, majd megszállottja lesz annak, amit a lángokban látott; egy haiti politikus, aki a hatalomért bármit és bárkit hajlandó feláldozni. A Valancourt Books szerkesztői újra világkörüli felfedezőútra indultak, hogy felkutassák különböző országok legkiválóbb írásait.
2023 thrillerszenzációja végre magyarul is!
Titus Crown az első fekete seriff a virginiai Charon megye történetében, ahol az elmúlt évtizedekben mindössze két gyilkosság történt. De miután évekig FBI-ügynökként dolgozott, Titus mindenkinél jobban tudja, hogy bár csendes szülővárosa a pálinka, a kukoricakenyér és a lonc földjének tűnhet, a felszín alatt mindmáig veszedelmes titkok rejlenek.
A Phoenix urhajó tizenegy éve távolodik a Földtol: egy nemrég felfedezett bolygó felé tart, mely az emberiség új jövőjét jelentheti. A fedélzetén nyolcvan fiatal nő tartózkodik, akiket együtt készítettek fel arra a küldetésre, hogy a hajón mesterséges megtermékenyítéssel fogant gyermekeknek adjanak életet. Miután azonban egy különös robbanásnak hárman esnek áldozatul, a legénység kénytelen megkérdojelezni egymásba vetett feltétlen bizalmukat.
A goblinok kiirtották a lovainkat és a legtöbb férfit.
Rabláncra verték a városainkat, felégették a földjeinket, és rémálomba taszították az ismert világ minden szegletét.
Most a lányainknak kell fegyvert ragadniuk.
Minden rendelkezésükre álló eszköz felhasználásával, félelmetes istenek szolgálatában, kegyetlen szörnyek oldalán.
Démonok és mágia találkoznak a vasakaratok csatájában, ahol csak egy valaki maradhat talpon.
Vedd meg az első két részt csomagban, nagyobb kedvezménnyel!
A csomag tartalma:
Tövisek városaA parázs ura
Egy férfi és egy nő – akiket a kötelességtudat és a politikai játszmák hoztak össze egymással – lassan ráébred, hogy a sors egymásnak szánta őket, miközben egy ellenséges királyság éppen a szétszakításukon mesterkedik.
Lenyűgöző történet szövetségről és önfeláldozásról.
A 2010-es évek egyik legnépszerűbb romantasyje.
Vedd meg a teljes sorozatot nagyobb kedvezménnyel!
Rhapsodic - Az Éjszaka KirályaA Strange Hymnn - A Szirén ÉnekeThe Emperor Of Evening Stars - Az Esti Csillagok CsászáraDark Harmony - A Lélektolvaj
Díszdobozos kiadás!
A díszdoboz az alábbi könyveket tartalmazza:
Horgonyozza le magát a fényhez – ezt hallgatta Aya állandóan.
De tett érte a fény bármit is?
Miután Aya megtudja, hogy a prófécia szerint ő fogja megmenteni a világot, a kötelessége egyértelműnek tűnik. Haza kell térnie Willel, a férfival, aki korábban az esküdt ellensége volt, hogy szolgálhassák a királynőjüket a küszöbön álló háborúban, melynek során Kakos, az ellenséges királyság sötét varázslatok segítségével térdre akarja kényszeríteni világot.
Budapest, a sötét 90-es évek végén.
Tombol az erőszak mindenhol.
Doszpot Péter, a BRFK valaha volt legfiatalabb gyilkossági főzsaruja épp egy budai villához száguld: egy húszéves lány megölését jelentették. Az utóbbi hónapok brutális alvilági leszámolásai után egy számukra hétköznapi eset kinyomozása vár rájuk. Csakhogy a gyilkost minden erőfeszítésük ellenére sem sikerül azonosítani.
Anita Blake nekromanta törékeny, fekete veszedelem. Vadászterepe St. Louis városa. Munkaköri leírása: szövetségi rendőrbíró a természetfeletti ügyosztályról. Szörnyetegekkel és a legbrutálisabb gyilkosokkal is szembeszállt már, és eddig még soha nem ő húzta a rövidebbet.
A saját szerencséjét ismerve, Anita nem számított arra, hogy Jean-Claude-dal minden nehézség nélkül fog egybekelni. Tiltakozók és ősöreg, hataloméhes gonoszok is próbálták már megakadályozni a nászukat, most azonban Anita kénytelen élete legijesztőbb lépését megtenni: be kell mutatnia vőlegényét, Amerika frissen megkoronázott vámpírkirályát extrán vallásos és extrán halandó rokonainak.
Wheeleréknél a gyilkossági ügyek megoldása egyszerű családi vállalkozás.
Steve Wheeler ráérzett a nyugdíjas élet ízére. Időnként ugyan még mindig kinyomoz ezt-azt, de már ragaszkodik ahhoz, amit megszokott: a kocsmakvízekhez, a kedvenc padjához vagy a macskájához, aki otthon várja. Túl van élete kalandos szakaszán. Az adrenalint újabban csak menye, Amy munkája biztosítja számára.
John Scalzi három kisregényében a tőle megszokott könnyed hangnemben helyez radikálisan új megvilágításba hétköznapi helyzeteket, tálal izgalmas történeteket és gondolkodtat el életről és halálról, méltóságról és erkölcsről, erényekről és bűnökről.
Egy alternatív jelenben majdnem lehetetlenné válik gyilkosságokat elkövetni. Az áldozatok 1000 esetből 999-szer visszatérnek az élők közé. Hogy hogyan? Senki nem tudja. De a tény megváltoztat mindent. Nemcsak a háborúkat és a bűnözést, de az egyszerű hétköznapi életet is. Új szakmák és hobbik jelennek meg, régóta létező szokások és iparágak alakulnak át.
ÉLDEKORÁLT KIADÁS
Megtörténhet, hogy átéled életed legrosszabb napját, és ki kell találnod, hogyan tovább. Clementine West számára a megoldást a munkájába való teljes beletemetkezés jelenti. Egy könyvkiadó sajtósaként gyakorlatiasan éli az életét, nem törődve az imádott nagynénjétől, Analeától tanult butaságokkal – például, hogy az életet jelentéssel kell megtölteni, vagy hogy kergesse a holdat. Clementine inkább két lábbal áll a földön, és óvja a szívét. Az elmúlt hat hónapban sikerült is neki.
Luca és a b osztály sikeresen zárták az első tanévet a Kosársuliban. A kezdeti nehézségek ellenére jól szerepeltek az év végi vizsgákon és a budapesti selejtezőkben is. A kilencedik utáni nyaruk pedig a különböző sporttáborok mellett az első közös balatoni házibuli izgalmával is várja őket.
Kérdésekből persze megint akad bőven. A felsőbb évesek hogy játszhatnak ennyivel jobban? Ki legyen a csapatkapitány? És miért ilyen nehéz nyíltan beszélni az érzéseinkről?
Van pár jelentős különbség az ausztrál és az európai karácsony közt.
Példának okáért nálunk nem havazik. És, szigorúan a saját tapasztalataim alapján, az emberek sokkal többet öldökölnek ilyenkor.
Vagyis megint helyben vagyunk.
Miután megoldottam két meglehetősen komoly gyilkossági ügyet, a harmadik esetem akkor veszi kezdetét, amikor valaki szó szerint elveszíti a fejét egy karácsonyi bűvészelőadáson.
Jóllehet Emily Wilde professzor nem tudja, hogyan kell társaságban viselkedni – vagy egyáltalán elérni, hogy meghívják valahova –, de jó úton jár afelé, hogy a világ egyik legnevesebb drüadológusa, azaz szerzeteket tanulmányozó tudósa legyen. Épp a tudományos közösség első, mindent átfogó tündérenciklopédiáján dolgozik, amitől pályafutása felívelését várja, és már csak egy fejezet van hátra, ami a sarkköri Ljoslandon élő titokzatos rejtettekről szólna.
Egy héttagú baráti társaság bulit szervez az 1920-as évek jazzkorszakának jegyében, ám az egyiküket váratlanul meggyilkolják. A magán szigeten a tettes nem távozhatott észrevétlenül a gyilkosság helyszínéről, ezért a rejtély megoldhatatlannak tűnik.
Valaki egy kést hozott a buliba.
VILÁGPREMIER! MAGYARUL OLVASHATÓ ELŐSZÖR!
Amikor egy világhírű képzőművész egyik alkotásáról kiderül, hogy emberi csontot is tartalmaz, három ember élete végzetesen összefonódik a titkok és hazugságok hálójában.