Jézus születésének történetét jól ismerjük. Csakúgy, mint bölcs tanításait, dicső cselekedeteit és isteni önfeláldozását a harmincadik születésnapját követően. De Isten Fiának gyermekkoráról és felnőtté válásának történetéről senki nem tud semmit - Biffet, a Messiás legjobb haverját kivéve, akit most az Úr parancsára feltámaszt egy Raziel nevű botcsinálta angyal, hogy írja meg a saját evangéliumát.
A The Daily Show világszerte népszerű műsorvezetőjének elképesztően vicces és szívbemarkoló története.
Trevor Noah valószínűtlen úton-módon jutott el a dél-afrikai apartheidből a The Daily Show asztala mögé, és már a születése is bűncselekménynek minősül: fehér svájci apa és fekete xhosza anya gyermekeként jött világra egy olyan időszakban, amikor öt év börtönbüntetéssel sújthatták az ilyen családokat. Szülei vétségének élő bizonyítékaként első éveit zárt ajtók mögött töltötte, mert anyja szélsőséges és nemegyszer abszurd mértékben rejtegette a kormányzat elől, amely egyik pillanatról a másikra elvehette volna tőle. Dél-Afrika fehér zsarnoksága alól felszabadulva pedig Trevor és édesanyja nekivágott a nagy kalandnak, hogy nyíltan, szabadon, a több évszázados viszontagságokon felülkerekedve megragadják új lehetőségeiket.
Travis évtizedek óta úton van, mégsem menekülhet, ugyanis szó szerint magával cipeli a végzetét: egy démont, akit fiatal korában véletlenül idézett meg. Ha Travisnek ördöge van, akkor a démon emberére akadt benne, mert a lény legszívesebben felfalna mindenkit, akit csak lát, de gazdája hősiesen igyekszik ezt megakadályozni.
"Eduárd jelen kötetének legjobb lapjain egy ezer fokon égő gyermeki lélek rajza, patológiája, a popkultúra sokféle árnyalata és a bányászököl keménységű baranyai valóság keveredik Woody Allen és Nick Hornby hangjával."Bödőcs Tibor
Novelláskötettel jelentkezik a Showder Klub népszerű humoristája!
A Télapó halott. És ha ő meghalt, akkor a karácsonynak is annyi. Vagy mégsem?
"Mennyei Atyánk. Josh Barker vagyok, a Worchester Street 671. alatt lakom, Pine Cove-ban, Kaliforniában, irányítószám: 93754. Ma este láttam Télapót, ami klassz, és köszönöm is, de aztán egyből megölték egy ásóval, szóval attól félek, hogy idén nem lesz karácsony, pedig jó voltam, amit látsz is majd, ha megnézed Télapó listáját, szóval ha nem nagy gond, életre keltenéd Télapót és rendbe hoznád a karácsonyt?"
Jobb ma egy nő, mint holnap két egyforma
San Francisco, 1947 nyara. Nem mindennap esik meg, hogy egy olyan titokzatos, szőke hölgyemény, mint Stilton – igen, a sajtról kapta a nevét – besétál abba a lekoszlott kocsmába, ahol „Kétbütykös” Sammy Tiffin csapolja a piát. Szerelem ez első pohárra, de mielőtt Sammy rárepülhetne, megjelenik egy tábornok, akinek bizonyos lányok kellenek bizonytalan célokra.
Ha a halál el nem választ......akkor majd valami más.
Nagyon különös dolog történik San Franciscóban: a holtak lelkei titokzatos módon eltűnnek. Valaki vagy valami ellopja őket, és senki nem tudja az okát. Csak annyi sejthető, hogy mindennek egy narancssárga hídhoz van köze.
Charlie Asher egy normális fickó, aki kifejezetten jól érzi magát a saját kis normális életében. Ugyan kicsit neurotikus, és kicsit túlaggódja a dolgokat, de mindezt a normalitás határain belül teszi. Inkább bétahímnek lehetne nevezni őt, mint alfának, de Charlie már hozzászokott ehhez az állapothoz, ráadásul a felesége okos, csinos, bájos nő, aki pontosan azért szereti őt, mert annyira normális. Gyermekük születik, és úgy tűnik, a dolgok nem is alakulhatnának jobban.
A tizenharmadik század végén járunk, és Velence pont olyan, mint ma: olasz és vizes. Cordelia ide küldte Tarsolyt, hogy a nevében is ellenezze a készülő keresztes hadjáratot. Csakhogy bizonyos kalmárok és katonák érdeke nagyon is a háború felé húz, és jaj annak, aki az útjukban áll.
Tarsoly ezúttal idegen földön idegen szokások között próbálja megállni a helyét, s miután ádázul életére törnek, bosszút forral, felhasználva mindent, ami keze ügyébe kerül: pénzt, fekáliát és még egy titokzatos vízi lényt is, melynek kéj- és étvágya kielégíthetetlen. Szerencsére akadnak segítői is a szép Jessica, az uzsorás Shylock lánya, és Othello, a vitéz mór személyében, így miközben folyik a vér, azért szerencsére jócskán folyik a bor is, és a testrészek mellett a poénok is folyamatosan repkednek.
Bolond segglyukból bolond szél fúj.
Tarsoly jó néhány éve Lear király bolondja, feladata elsősorban a királylányok szórakoztatása alpári – és, ha úgy adódik, altáji – humorral. Amikor azonban az öregség miatt búskomor Lear szétosztja a királyságát, és lányai ravasz terveket szőnek egymás és az apjuk ellen, Tarsoly hirtelen azt sem tudja, kinek az oldalára álljon. Éles eszével, a keserű igazsággal és csilingelő cipővel felfegyverkezve, egy kanos behemót és egy lezüllött lovag segítségével nekilát a királyság megmentésének.