Rebecca F. Kuang 1996-ban született Kantonban, a szüleivel 2000-ben telepedtek le az USA-ban. A Georgetown Egyetemen nemzetközi történelemből diplomázott, a Cambridge-i Egyetemen Kína hadászatáról, háborúiról és történelmi traumáiról végezte tanulmányait, majd a Yale-en vett részt PhD-képzésben kelet-ázsiai nyelvekből. Az első, Mákháború című fantasyje a megjelenését követően elnyerte a Crawford- és Compton Crook-díjakat, valamint jelölték a Nebula-, World Fantasy-, British Fantasy- és Locus-díjakra. Egy évvel később, 2020-ban Kuang elnyerte a legjobb új szerzőnek járó Astounding-díjat, a trilógiának pedig elkeltek a megfilmesítési jogai. Az ezt követő, Bábel című regénye az amerikai nemzeti eladási lista és a New York Times sikerlista első helyén nyitott, mellyel felülmúlta minden korábbi sikerét, és végleg elfoglalta helyét a kortárs fantasyszerzők legjobbjai közt.