A történet véres befejezéséhez érkezett.

Valahányszor Molly Southbourne vérzett, a véréből egy gyilkos született. Halálos másolatok, akik azért jöttek e világra, hogy elpusztítsák alkotójukat. Miután elérték céljukat, a biztonság és a béke reményében összefognak: az utolsó mollyk közös otthont építenek, abban bízva, hogy megszabadulhatnak örökségüktől, a múltjukat meghatározó gyilkosságoktól.

Ki volt Molly Southbourne? És mit hagyott hátra?

Egy kiégett pince. Egy vérrel írt név. Gyilkosságra emlékező testek, melyek közül egy életben maradt. És egy sor szabály, melyek többé nem érvényesek.

Molly Southbourne életben van. Ha életben is akar maradni, akkor menekülnie és bujkálnia kell, folyton harcra készen. Vannak ugyanis emberek, akik emlékeznek rá: tudják, hogy micsoda valójában, és hogy miket tett. Néhányan élve szeretnék, mások holtan akarják látni. És mindegyiküknél ott rejtőzik egy-egy darabkája a lány fejében összeálló kirakósnak.

A szabályok egyszerűek:
Ha látsz egy lányt, aki úgy néz ki, mint te, fuss! Ha nem tudsz, harcolj!
Ne sebesülj meg!
Ha mégis, és vérzel: felmos, felgyújt és fertőtlenít!
Ha lyukat találsz, keresd meg a szüleidet!

Amióta csak az eszét tudja, Molly Southbourne rendszeresen végignézi a saját halálát. Akárhányszor vérzik, egy másik molly születik, aki minden ízében hasonló Mollyhoz, és a lány elpusztítására törekszik.

Molly számos módon képes végezni önmagával, de azzal is tisztában van, hogy amíg él, vadászni fognak rá. Nem számít, mennyire precízen követi a szabályokat, a mollyk előbb-utóbb rátalálnak. Vajon sikerül-e megfékeznie a vérontást, vagy egy hasonmása által éri el a végzete?

Tade Thompson Nommo-díjas kisregénye a horror és weird műfajok eszköztárából építkezik, és egy olyan hátborzongató történetet mesél el, amihez foghatóval még nem volt dolgunk.