"Megkeseredett barátságok, véres ambíció és keserű gyilkosságok sokrétű meséje Megan Abbott új thrillere… Utánozhatatlan bravúrral ábrázolja a kifordult vágyakat és a női kapcsolatokat, legyenek azok bensőségesek vagy épp elvadultak."Publishers Weekly
Kit Owens egészen addig csupán szerény ambíciókat táplál a jövőjét illetően, amíg a rejtélyes Diane Fleming meg nem jelenik a középiskolájuk kémiacsoportjában. Diane bámulatos tudományos ismeretei Kitben fellobbantják a lángot, és különös barátság szövődik kettejük között. Mindaddig, míg Diane el nem árul egy mindent megváltoztató titkot.
A trilógia befejező részében nyaktörő sebességgel kerülnek napvilágra a múlt részletei, és végre fény derül a Négy Majom Gyilkos indítékára is.
Sam Porter nyomozóban a „Bocsáss meg, Atyám!"-szöveg rég elfeledett emlékeket idéz fel, a szándékosan eltemetett múltat. Anson Bishop számára ez a három szó köti össze a gyermekkort a jelennel, miközben fellebbenti a fátylat az évtizedek óta rejtegetett igazságról.
Egy Cécile nevű fiatal lány pár hónapon át rendszeresen felkeresi a bűnügyi rendőrséget, és arról panaszkodik, hogy éjjelente egy titokzatos alak jár a lakásban, ahol idős, magatehetetlen nagynénjével lakik. Mikor Cécile utoljára jelenik meg a rendőrségen, Maigret nem tudja azonnal fogadni, és mire sort kerítene rá, már hiába keresi a fiatal lányt. Később őt és a nagynénjét is holtan találják.
Maigret felügyelő szabadságát tölti Fécamp tengerparti falucskájában, ám egy barátja kérésére nem hivatalos nyomozásba kezd egy gyilkossági ügyben. Egy halászhajó kapitányát ölték meg a kikötőben aznap, amikor hazatért több hónapos tengeri útjáról. Maigret hamar észreveszi, hogy a nem túl segítőkész legénység többet tud, mint amennyit elárul.
1549 nyara. Két évvel VIII. Henrik halála után Anglia egyenesen a káosz felé tart…
A névleges király, VI. Eduárd tizenegy éves. A nagybátyja, Edward Seymour – Somerset grófja – vezeti az országot kormányzóként. A radikális protestánsok kiirtják a régi vallást, ami elégedetlenséget szül az alattvalók között. Eközben a kormányzó hosszadalmas és sikertelen háborút vív Skóciával, és félő, hogy Franciaország is bekapcsolódik. A gazdaság az összeomlás szélén áll, az infláció az egekbe szökik, és a parasztok lázadozni kezdenek.
Buenos Aires tartomány egy eldugott településén sok minden felett eljárt az idő. A 2001-es gazdasági válság során kirobbant banki megszorítások idején egy baráti társaság elég pénzt gyűjt ahhoz, hogy egy közös terv segítségével kilábalhassanak a pusztulásból és a szegénységből. Ám időközben, a betétek országos elkobzásakor átverik őket, és elveszítik minden megtakarított pénzüket. A pórul járt barátok elhatározzák, hogy mindet visszaszerzik, és ezzel kezdetét veszi a tartomány egyik legemlékezetesebb pénzrablásának története.
Az AMC sorozata alapjául szolgáló regény.
Charlie, a húszas éveiben járó feltörekvő angol színésznő Míkonosz szigetén találkozik a jóképű Joseph-fel, és látszólag különleges, szenvedélyes kapcsolat szövődik köztük. A nő azonban nem tudja, hogy a férfi az izraeli titkosszolgálat tisztje, aki egy életveszélyes küldetésre próbálja őt beszervezni. Charlie hamarosan egy ravaszul felállított csapdában találja magát a “valóság színházában”: a célpont egy palesztín terrorista, aki Európában élő zsidókat akar felrobbantani. Vajon képes lesz Charlie eljátszani élete legveszélyesebb szerepét?
Valahol Kelet-Európa peremén, az ódon, szürke Besźelben Tyador Borlú felügyelőt holttesthez riasztják. A névtelen utcalánynak tűnő áldozat ügye rutinvizsgálatnak indul, de hamarosan egyre szövevényesebbé válik, és a rendkívül különös határzóna túloldalára, a modern, gazdag Ul Qomába vezet. A két városban, ahol az élet leghétköznapibb apróságait is furcsa előírások szabályozzák és láthatatlan hatalom felügyeli a rendet, egyre több érdekcsoport igyekszik ellehetetleníteni Borlú munkáját. A felügyelő azonban változatlan elszántsággal kutatja a névtelen lány és egy betiltott mítosz rejtélyét, hiába törnek az életére nacionalista csoportok és pitiáner bűnözők… illetve bármi is legyen az, ami a két város közötti hasadékokban rejtőzik.
A Négy Majom Gyilkos több mint öt éve tartja rettegésben Chicago lakóit. Az áldozatai rendre fiatal lányok, módszerei és "védjegye" különösen kegyetlen. A rendőrség még ennyi év elteltével is csupán a sötétben tapogatózik, míg egy nap halálos gázolással történő balesetet jelentenek egy buszmegállóban. Kiderül, hogy az áldozat a Négy Majom Gyilkos. A helyszínelés során többek közt egy naplót találnak nála, és minden arra utal, hogy a régóta keresett gonosztevő épp elrabolt egy utolsó áldozatot, mielőtt váratlanul utolérte a vég.
Steven Saylor a legújabb regényében a történelem leghíresebb gyilkosságát helyezi középpontba: Rómában vagyunk Kr. e. 44-ben, nem sokkal martius idusa előtt.
A római szenátus által élethosszig diktátornak választott Julius Caesar megkegyelmez maradék ellenségeinek és megjutalmazza barátait. Elhagyni készül a várost, hogy légiói segítségével meghódítsa a Pártus Birodalmat. Indulás előtt azonban akad néhány elintéznivalója.
A Vlagyimir Putyin vezette Oroszországban az orosz hírszerzés tisztje, Dominyika Jegorova keservesen próbálja kiismerni és túlélni a posztszovjet hírszerzés veszedelmes dzsungelét. Épp csak kikerült a Verébiskoláról – ahol hírszerzési célokat szolgáló csábításra képezik ki a hallgatókat –, és egyből Nathaniel Nash CIA-tisztre állítják rá. Ő a kapcsolattartója az amerikaiak egyik legértékesebb kémének, akit valaha sikerült beépíteniük az oroszok közé.
John le Carré, a kémregények nagymestere újabb lebilincselően izgalmas regényt írt, melyben több mint huszonöt év után tér vissza George Smiley, az angol titkosszolgálat legendás alakja.
Peter Guillam, az angol titkosszolgálat egykori embere, George Smiley hű tanítványa a családi birtokon tengeti öreg napjait Bretagne déli partjainál. Ám egy napon levelet kap, melyben a Szolgálat Londonba rendeli. Hamar világossá válik számára, hogy annyi hosszú év után a hidegháborús múltja még mindig kísérti őt. A dicsőséges londoni hírszerzők - Alec Leamas, Jim Prideaux, George Smiley és maga Peter Guillam - egykori titkos műveleteiről most egy olyan generáció készül ítéletet mondani, amely nem élte át a hidegháborút, és nem tűri a mentegetőzést.
Egy Victor nevű fekete férfi ördögi paktumot köt a szövetségi bűnügyi szervekkel, és az Egyesült Államok Marsall Szolgálatának keretében fejvadászként dolgozik. Rengeteg munkája van, az ő Amerikájában ugyanis a polgárháború sosem történt meg, és a rabszolgatartás négy államban – a Kemény Négyekben – mindmáig legális.
A kultikus kémregény, amiből Jennifer Lawrence főszereplésével forgattak filmet Budapesten.
Meddig mennél el, hogy megvalósítsd az álmod?
Katie és Eric Knox az egész életüket 15 éves lányuknak, Devonnak szentelték, aki ragyogó tornásztehetség, esélyes az olimpiára. Azonban néhány héttel az egyik legfontosabb verseny előtt egy erőszakos haláleset rázza meg szűk tornászközösségüket, és veszélybe sodorja mindazt, amiért olyan keményen küzdöttek.
New York Times Bestseller
Nicolette Farrellnek boldog élete van Philadelphiában: sikeres a munkájában és nagyon szereti a vőlegényét. Most rövid időre mindkettőnek hátat kell fordítania, ugyanis vissza kell térnie beteg édesapjához szülővárosába, Cooley Ridge-be, ahol nem csak az elhelyezéséről kell gondoskodnia és eladnia családi házat, hanem szembenéznie a múlttal is: tíz év telt el azóta, hogy legjobb barátnője, Corinne, nyomtalanul eltűnt.
Parker ?és a Szindikátus: Most nincs mese, az üzlet üzlet, az ígéret ígéret. Ha ezt megszegik, akkor nincsenek szabályok. Pedig Parker csak a pénzét akarta megkapni a Szindikátustól, nyomorult negyvenezer dollárt, ami jár neki, ami az övé.
A berlini fal leomlott, a hidegháborús időknek vége. A szovjet kém leleplezését követően Szolgálattá átkeresztelt Körönd vén rókája, az Oroszország Házat is megjárt, visszavonulására készülő Ned hírszerzői pályafutásának utolsó állomásaként a sarratti Óvodát vezeti, ahol a jövő kémeit képezi ki. A kiképzés végét ünneplő vacsorára meghívja mentorát, George Smiley-t. Végső búcsújában a legendás és mindörökké kiismerhetetlen díszvendég elmereng a titkosügynöki hivatáson, s miközben Ned diákjaival együtt Smiley-t hallgatja, felidézi pályafutásának legfontosabb, hol komikus, hol tragikus, hol pedig fájdalmasan hiábavaló epizódjait, amelyek hosszú ideje kísértik a titkos világ zarándokát.
Hogyan töltenéd el az utolsó napjaidat a Földön?
Már csak tizennégy nap van hátra a Maia nevű aszteroida becsapódásáig. Amerika - és a világ - egészén végérvényesen eluralkodott a káosz. Az emberek bunkerekben, magukra hagyott áruházakban és átmeneti szállásokon húzzák meg magukat, a pénz mit sem ér, a víz és az ennivaló azonban felbecsülhetetlen értékű. A Föld minden szegletében a közelgő apokalipszisre készülődnek, a boldogság hajszolásának szentelve utolsó napjaikat.
A zárkózott, passzivitásra hajlamos Lucas élete egy csapásra megváltozik, amikor a tizennégy éves Sofía bekopog az ajtaján. A lány nemrég veszítette el az édesanyját, aki a férfi fiatalkori szerelme volt, és akit a szakításuk után soha többé nem látott. Lucas egyúttal azt is megtudja, hogy Sofía a közös lányuk.