Mester Klaudia idén kezdi a második tanévét a budapesti Kosársuli b osztályában. Beköltözött az iskola kollégiumába, életében először tagja igazi baráti társaságnak, ráadásul hamarosan elkezdődnek a budapesti bajnokság döntői is. A tanévkezdést azonban beárnyékolja, hogy az első félévben együtt edzenek a d-sekkel, Kondor Marcell Rudolf osztályával...
Marci az évfolyam legmagasabb játékosa, egy híres kosárlabdázó fia, és nem mellesleg Klau gyerekkori legjobb barátja. Ő kóstolta meg az első sütijét, tőle kapta az első levelét, és együtt néztek először horrorfilmet. A lány vele ment élete első kosármeccsére, vele edzett először, és ő segített bedobni az első kosarát is. Elválaszthatatlanok voltak, csakhogy Marci öt évvel ezelőtt megváltozott: váratlanul megszakított minden kapcsolatot a lánnyal, és a második keresztnevét kezdte el használni, ezért a többiek a suliban már Rudkóként ismerik.
Így most, amikor a suli korrepetáló programjának keretében összepárosítják őket, Klau először hallani sem akar a dologról. Mégis, ahogy belevetik magukat a közös tanulásba és lassan elkezdenek ismét megnyílni egymás felé, talán tisztázhatják, hogy valójában mi történt köztük. Mert hiába telt el öt év, amit egyszer együtt kezdtek el, arra a szívük mindig emlékezni fog.
A Kosársuli új része ismét számos izgalmat tartogat – új kihívók lépnek pályára, barátságok köttetnek, szerelmek szövődnek, miközben mindenki azt csinálja, amit a legjobban szeret: kosarazik.