Nincs engedélyezve a javascript.
Ő kezdte
Raktári kód:
188639
ISBN:
9789634197522
Megjelenés:
2020.
Kötésmód:
füles, kartonált
Oldalszám:
352
Nyelv:
magyar
Fordító:

Beth, Portia és Eddie Morgan évek óta nem találkoztak egymással, amire jó okuk volt. De amikor jómódú nagyapjuk meghal, és a végrendeletében egy titokzatos, furcsa utolsó kívánság teljesítéséhez köti a több millió dolláros örökségét, a testvérek és házastársaik kénytelenek összejönni egy autós kirándulásra, amelynek során átszelik az országot.

A közös családi program azonban néha kimerítő. Mindenki számára.

Sőt még kimerítőbb akkor, ha mindannyian súlyos titkokat őriznek, miközben igyekeznek megfeledkezni egy emlékről, egy eltűnt személyről és a bosszúról. Arról a fekete autóban ülő férfiról nem is beszélve, aki már napok óta kitartóan követi őket. De említhetnénk még azt is, hogy legalább az egyikük potenciális gyilkos, a csomagtartóban pedig egy hulla lapul.

Ám a pénz komoly motivációs erő. Mindenki számára.

Samantha Downing az Elbűvölő feleségem című nemzetközi bestseller után – amelyből Nicole Kidman produkciós cége már készíti az adaptációt – újabb sikervárományos thrillerrel jelentkezik, aminek könnyed stílusa és elegáns humora csupán a felszín. A mélyben rejtőző összetett rétegek nemcsak napjaink Amerikáját ábrázolják rendkívül hitelesen, de az emberi természetről is élénk, valósághű képet adnak.

A könyvről mondták:

"Kiváló azoknak, akik szeretik a Gyilkos elméket, a szabadidejükben az intrikákat elemezgetik, és rendkívül elcseszett családjuk van."
Betches

"Elmés és ravasz történet kapzsiságról, hazugságról és árulásról. A szereplők kivétel nélkül bűnrészesek, a befejezés lélegzetelállító."
Mary Kubica

"Miután az ember elkezdi, nem akarja abbahagyni. Sötét, fordulatos, eredeti, és olyan erős függőséget okoz, hogy előre figyelmeztetni kellett volna az olvasókat."
Alice Feeney

"Nagyszerű a hangvétele és a felépítése. Samantha Downing káprázatos kockázatot vállal ebben a rendkívül lebilincselő és végtelenül meglepő, pokoli autós kirándulásban. A testvérek közötti versengés a maximumra csavarva. Sötét, megdöbbentő és fordulatos. Képtelen voltam letenni."
Hank Phillippi Ryan

"Az Ő kezdte egy sötét és fordulatos autós kirándulás a pokolba egy olyan családdal, amelyiknek senki sem szeretne a szomszédja lenni. Még sohasem olvastam ehhez hasonlót!"
Mark Edwards

eredeti ár:
3 680 Ft
kiadói ár:
2 944 Ft
Árakkal kapcsolatos információk:

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: az internetes rendelésekre érvényes ár

Bevezető ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalon

Aktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár
Készleten
Szállítás:
1-2 munkanap